Pár-Percek: 4 tipp, hogy jobban kommunikálj a partnereddel

David ErdelyiBlog, PárkapcsolatokLeave a Comment

Ahogy azt az előző posztban ígértem, innentől olyan technikákat osztok meg, amik segítenek pároknak közelebb kerülni

Az első pár posztban John & Julie Gottmann illetve Doug és Rachel Abrams, két amerikai házaspár – akik nem mellesleg párterapeuták is – ‘8 dates’ című könyvéhez kifejlesztett tippeket dolgozom ki, amik mellé fűzök némi kommentárt is.

Mielőtt bármi konkrét témát ajánlanék amiket érdemes átbeszélni, hogy közelebb kerülj a párodhoz, érdemes megemlíteni néhány – Adamsék és Gottmannék által leírt – alapelvet mely segít, hogy bármilyen életterületről beszélünk, a lehető legtöbbet hozzuk ki a párbeszédből.

Ezeket ugyanúgy lehet alkalmazni akkor amikor megbeszélitek a pároddal, hogy milyen napotok volt, vagy ha valamilyen nézeteltérést, konfliktust kell megoldani. Az itt leírt tippek legfontosabb alapja az egymás iránti kíváncsiság, amely rengeteg nehéz szituációban nyújthat segítséget.

1: Találj szavakat az érzelmeidre

Sokszor nehéz pontosan megfogalmaznunk, mit is érzünk az adott pillanatban. Párterápiás gyakorlatomban gyakran kérdezem meg, mit érez a pár egyik vagy másik tagja. Erre a kérdésre sokszor hallom azt, hogy “nem jó érzés” vagy “jól esik.” Vagyis nehezen értik az érzéseiket, azt tudják, hogy az adott érzelmet nekik milyen átélni. Persze ez nem az ő hibájuk, kevesen tanuljuk meg igazán jól felismerni és megnevezni az érzéseinket.

Amikor csak azt tudjuk felismerni, hogy valami nem volt jó, könnyen ugrunk a következő lépésként a partnerünk felcímkézésére. Ami persze a vágyott megértés helyett belőle is egy hasonló támadó bélyegzést vált ki.

Ezért lehet hasznos ha megtaluljuk érzéseinket kimondani, hogy mi magunk és párunk is jobban megértse, mit érzünk, mire lenne szükségünk.

A Gottmann és Abrams házaspár összeállított egy hasznos kis listát gyakori érzelmekről. Ezek nem fedik le az érzelmek széles és változatos palettáját, de kezdetnek jól használhatók.

Én most…

Elfogadva

Megértve 

Elutasítva 

Félreértve 

Értékelve 

Alulértékelve

Elhagyatva 

Hozzád kapcsolódva 

Hozzád közel

Tőled távol

Ijedt 

Lesokkolt 

Elhanyagolva

Kényelmesen

Kényelmetlenül

Szeretetteljesen

Feszülten

Elárulva

Ingerlékeny

Elidegenültnek

Dühösnek

Izgatott

Egyedül

Magányosan

Zaklatottan

Riadt

Nehesztelek rád

Megalázva

Megsértve

Fáradt

Rosszkedvű

Értékellek

Mint egy csődtömeg

Megszégyenülve

Felháborodott

Nyugtalan

Félénken

Beindulva

Romantikus hangulatban

Rondának

Megbántam azt, hogy…

Undorodok

Boldogan

Örömteli

Unatkozom

És a végén, értelemszerűen vagyok/érzem magam, ha kell.

A könyv tanácsolja, hogy ha azonosítottuk az érzelmeinket kössük össze valamilyen külső dologgal, élménnyel, gondolattal.

Ezzel el is érkeztünk az én-üzenetek területére, amelyek segítenek megakadályozni, hogy a konfliktusokból hatalmas veszekedések kerekedjenek. Egy én-üzenet úgy néz ki, hogy ahelyett, hogy a másikat minősítenénk valamilyen jelzővel (Te sose figyelsz rám), leírjuk a pontos cselekedetet, amit a másik tett és hozzátesszük, mit váltott ki belőlünk (Amikor nem csinálod azt amit megbeszélünk, csalódok, elhanyagoltnak érzem magam).

Ez hasznos, egyértelmű visszajelzést ad a partnerünknek, amit jobban meg is tud hallgatni és érteni, mert nem azon gondolkodik, hogyan védje meg magát az esetleges vádaktól.

Nem csak konfliktusokban, hanem a komolyabb beszélgetésekben, vagy a mindennapi helyzetekben is jól jön ez a nyelvezet. És ne felejtsük el a számunkra pozitív cselekedeteket is megerősíteni!

2: Nyílt kérdések

A második tipp amit a könyv felajánl az az, hogy amikor fontos témákról beszélgetünk párunkkal, használjunk nyitott kérdéseket. Ezek azért fontosak, mert lehetőséget adnak arra, hogy elmélyedjünk az adott témában, de nem határolják nagyon erősen körül az elvárt válaszokat.

Ezzel együtt néha hasznos, ha ezek a kérdések konkrétabbak, mint a “mit gondolsz erről?” – bár ez egy nagyon jó kezdő kérdés.

Néhány példa:

  • Mire van szükséged?
  • Mit érzel ezzel kapcsolatban?
  • Mi az ami fontos neked ebben a helyzetben?
  • Mi a legrosszabb ebben?
  • Hogyan oldódna meg ez a helyzet úgy, hogy az neked a lehető legjobb legyen?

3: Bátorítások

Jelezd a partnerednek, hogy fontos neked amit mondani szeretne. Amellett, hogy ezzel az odafordulással erősíted a kettőtök intimitását, sok témában nehéz kifejezni magunkat, amit ez a fajta pozitív megerősítés könnyebbé tehet.

Pár mondat, amit a Gottmann és Abrams házaspár említ:

  • Mesélj, hallgatlak
  • Meg akarom érteni, mit érzel
  • Értem mit mondasz, folytasd
  • Mi aggaszt a legjobban?
  • Van bőven időnk, nem kell sietned
  • Segítenél jobban megérteni az érzéseidet? Fejtsd ki nyugodtan

4: Empátia

Minden emberi kapcsolatban, de a párkapcsolatokban különösen hasznos, ha kifejezzük: megértjük a partnerünk érzéseit. Miután a korábbiakban leírt technikák segítségével megértetted mit érez a másik, ezt érdemes megértően visszajelezni.

Néhány példa a könyvből:

  • Fú, ez szörnyen hangzik
  • Nehéz helyzetben vagy
  • Melletted vagyok
  • Wow, ez ijesztő
  • Érzem, hogy ez fáj neked
  • Érthető, hogy dühös vagy
  • Az biztos frusztráló lehetett
  • Ha jól értem azt érzed, hogy…

Bár ez furcsán hangozhat, én azt tapasztaltam, hogy az efféle megerősítések igazán hatásosak, közelebb hoznak embereket, és sokat tudnak javítani a legnehezebb helyzeteken is.

Ezeket a technikákat érdemes minél előbb elkezdeni beépíteni a mindennapokba, elősegítve azt, hogy jobban megértsük partnerünk élményeit és megértessük sajátjainkat.

A következő posztokban a könyvben leírt 8, tematikus randevút dolgozom fel és osztom meg veletek. A szerzők tapasztalata alapján azok a párok akik ezeket a randevúkat végigcsinálták – függetlenül attól, hogy friss kapcsolatban voltak, vagy már hosszú évek óta házasok – azt tapasztalták, hogy elmélyült a kapcsolatuk, közelebb érzik magukat a másikhoz.

Kövessétek a Facebook oldalt, hogy ne maradjatok le róluk!

Felhasznált irodalom:

Gottman, John. Eight Dates: Essential Conversations for a Lifetime of Love Workman Publishing Company. Kindle Edition.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük